Hatodjára rendezett keresztény gólyatábort a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség

Ötvenöt egyetemista vett részt a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett gólyatáborban, melyet augusztus 24–27. között rendeztek a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban. A tábor idei célkitűzése a fiatalokban rejlő erőforrások mozgósítása volt.

Az első napot a szervezők az ismerkedésre szánták. Az összekovácsolódást vetélkedők segítették; kvízjáték, sportversenyek és méta. Másnap a lelki növekedés került középpontba, a fiatalok szentmisén és kiscsoportos beszélgetéseken vehettek részt. Az idei tábor újdonsága volt, hogy Székely János megyéspüspök is részt vett a lelki felkészítésben: személyes gondolatai abban segítették a fiatalokat, hogy Istenhez, önmagukhoz és embertársaikhoz való viszonyukat erőforrásaik fényében tekintsék át. A főpásztor az ember legfőbb erőforrásáról, Istenről beszélt, aki mindig adni akar teremtményeinek, szüntelen megajándékozni szeretné őket, aki bennünk szeretné megvalósítani csodálatos tervét.

A harmadik napon ismét közösségi élményekben lehetett részük a fiataloknak: a sport mellett lehetőség nyílt a szombathelyi püspöki palota megtekintésére, a nap végén pedig filmklub várta az érdeklődőket. A tábort küldetési szentmise zárta, amiben a résztvevők Isten áldását kérték a táborban kapott lelki ajándékokra.

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.