Aktualitások 2017/2018. II. félév

COMING SOON a 2018-as Farsangi Bál, amelyet 2018. január 27-én, szombat este 19.00 órától a Brenner Nevelési Központban rendezünk meg. Jegyeket a bál szervezőitől vehettek a szakkollégiumban elővételben (csak elővételben lehet báli belépőt venni!)


Adventi gyertyagyújtás

Szeretettel hívjuk és várjuk a Savaria Egyetemi Központ közösségét
2017. december 5-én, kedden 10.30 órára a C-épület aulába az adventi koszurúnk első gyertyájának meggyújtására.

Köszöntőt mond:
Dr. Németh István rektorhelyettes

A koszorút megáldja:
Dr. Németh Norbert egyetemi lelkész

Közreműködnek a II. János Pál Katolikus Szakkollégium szakkollégistái

—————————————————————————————————

Fogadóóra szorgalmi időszakban (elérhetőség): kedden és csütörtökön 09.30-10.30 között „D” épület IV. em. 401-es iroda. Ettől eltérő időpontban is elérhető az egyetemi lelkész emailben történő egyeztetés után!

A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség várja az érdeklődő egyetemistákat az egyetem „D” épületének 401-es irodájában és a lelkészség templomában is (Zárda-templom; Szombathely, Petőfi S. u. 37.).

———————————————————————————————————-

Kurzusok: Hit és Tudás / Kereszténység a kultúrák válságában / Keresztény antropológia c. tantárgyak MINDEN FÉLÉVBEN FELVEHETŐ SZABADONVÁLASZTHATÓ KURZUS!

A kurzus (2 kredites) és általában a lelkészség tevékenységei segít levezetni a keresztény kultúránkból azokat a válaszokat, javaslatokat, amelyekre szüksége van az európai és a magyar embernek a XXI. században.

———————————————————————————————————-

EGYETEMISTA HITTAN / KERESZTÉNY EGYETEMISTÁK KÖZÖSSÉGE

Hol? – II. János Pál Szakkollégiumban! Mikor? – Minden csütörtökön 20.30-kor! 1,5 órás találkozásokban szeretnénk elmélyíteni a hitünket mindazokkal, akik gyakorolják a vallásukat, vagyis igénylik, hogy egy keresztény közösség tagjai legyenek egyetemi éveik alatt. Vágyat szeretnénk ébreszteni az érdeklődőkben az Istennel megélt személyes és mély kapcsolat iránt. Mindenki számára nyitott.

———————————————————————————————————-

Nyitott előadások: Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség  nyitott előadásai minden szemeszterben a Savaria Egyetemi Központ „C” épület földszinti nagyelőadótermében (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.). Az utolsó előadás 2017. november 27-én, hétfőn 18.00 órakor lesz a Férfi útja címmel.

———————————————————————————————————-

Az Esti 8-as szentmisék vasárnaponként a lelkészség templomában (Zárda-templom; Szombathely, Petőfi S. u. 37.). MINDEN VASÁRNAP ESTE 8 ÓRAKOR VÁRUNK!

———————————————————————————————————-

Ima tanulás és vizsga előtt

(Aquinói Szent Tamás)

Kimondhatatlan teremtő Isten, te bölcsességed szerint a világegyetem minden részét a lehető legszebben rendezted el, téged joggal vallunk a világosság és a bölcsesség forrásának! Öntsd ki kegyesen homályos értelmemre szereteted sugarait és távoztasd el tőlem a kettős sötétséget, melyben születtem: a bűnt és a tudatlanságot. Te a csecsemők nyelvét is megoldod; az én nyelvemet is vezesd és édességed kegyelmével halmozd el. Add meg nekem az értő elme élességét, az emlékezet megtartó erejét, a tanulás könnyű útját, az értelmezés finomságát, a beszéd könnyed folyását. Tanulásom kezdetét te vezesd, folyamatában te irányítsd, és a végén te teljesítsd be, aki igaz Isten és igaz ember vagy. Ámen.